Szeptember 2
Egész este forgolódtam, és gondolkoztam.A végén már annyira belemerültem, hogy csak annyira ,,tértem vissza" a világba, hogy elinduljak suliba.
Ma az 1 óra francia, de ez szerencsére nekem nem okoz gondot, mivel anyanyelvi szinten beszélem a franciát, és csak azért erre az órára megyek be, mert az igazgató könyörgött.
Ahogy bekanayarodtam a sulihoz már szinte az összes pasi ott állt, mintha engem vártak volna.
Kiszálltam az autóból és elindultam a suli bejáratához, csakhogy most Chad elém állt.
-Szia Szépség!-köszöntött.
-Szia Chad.-mondtam neki ridegen.
-Suli után mit csinálsz?
-Moziba megyek, néhány barátnőmmel.
-Hát oké, akkor majd még beszélünk.-mondta szomorúan.
Ma az 1 óra francia, de ez szerencsére nekem nem okoz gondot, mivel anyanyelvi szinten beszélem a franciát, és csak azért erre az órára megyek be, mert az igazgató könyörgött.
Ahogy bekanayarodtam a sulihoz már szinte az összes pasi ott állt, mintha engem vártak volna.
Kiszálltam az autóból és elindultam a suli bejáratához, csakhogy most Chad elém állt.
-Szia Szépség!-köszöntött.
-Szia Chad.-mondtam neki ridegen.
-Suli után mit csinálsz?
-Moziba megyek, néhány barátnőmmel.
-Hát oké, akkor majd még beszélünk.-mondta szomorúan.
Elléptem mellőle és indultam a szekrényemhez.Megálltam és elkezdtem keresni a táskámban a kulcsot, de amikor meglett véletlen elejtettem.Lehajoltam érte, de amikor felálltam hirtelen lefagytam.Eszembe jutott az a bizonyos nap. Emlékszem, mielőtt meghalt azt mondta:,,Mindig szeretni foglak, Kicsim".Ez a mondta újra és újra lejátszódott a fejembe.Mikor feleszméltem Chad és Liam álltak a szekrényemtől nem messze és beszélgettek.Úgy döntöttem inkább bemegyek a terembe, de jöttek utánam.Leültem az egyik padhoz és közvetlen mellém ültek két oldalról és faggatni kezdtek:
-Szia Avril.-mondták teljesen egyszerre.
-Sziasztok.
-Az előbb mi volt veled??Tegnap is pont így reagáltál, amikor ránéztél a kulcsodra.Valami baj van vele?-kérdezte Chad.
-Nem akarok róla beszélni.-mondtam nyugodtan.-és ne erőltessétek, úgyse mondom el.
Úgy láttam tudomásul vették, mert kimentek a teremből beszélgetni, de amikor 5perccel később visszajöttek már a francia tanár is jött mögöttük.
-Üdvözlök mindenkit!-mondta miközben megakadt a tekintete rajtam.-és bizonyára te vagy az új diák Avril.
-Igen.
-Milyen szinten beszéled a franciát?-érdeklődött.
-Anyanyelvi szinten, mivel én Párizsban születtem.-válaszoltam franciául.
-Ezt nem értem, akkor miért erre az órára jöttél be?-kíváncsiskodott kedvesen.
-Az igazgató út kért meg, hogy javítsam egy kicsit az osztály átlagát.
-Így már mindent értek.Már csak egy kérdésem van: Miért nincs vezetékneved?-kérdezte(még mindig franciául)
-Ez elég hosszú történet, és nem is szívesen beszélek róla.
-Van időm, és tulajdonképpen, az osztály semmit nem fog érteni belőle.-mosolygott biztatóan.
-Hát jó.-A nagyapám rákos volt, és apu tudta, hogy ő is örökölni fogja, ezért úgy döntött, hogy nem lesz vezetéknevem, nehogy mindig eszünkbe jusson. Végülis 2011. április 8-án halt meg.Éppen mentünk haza, amikor nekünk jött egy kamion.Apu azonnal meghalt,én fél évig kómában voltam.Azóta is próbálok továbblépni, de az igazat megvallva maga az első, akinek ezt elmondtam.
-Nagyon sajnálom.Remélem azért egyszer sikerül továbblépni.
-Én is, de egy ideig még biztos nem.
-Ezt miből gondolod?-nézett furcsán rám.
-A 148-as szekrényt kaptam és..ahányszor csak ránézek apa jut eszembe.
-De miért.-értetlenkedett.-Várjunk csak...az a nap, amikor apukád meghalt.-esett le neki.
Óvatosan bólintottam.Láttam rajta, hogy azért ez egy kicsit őt is megérintette, ezért inkább nem is szóltam semmit, de nem is kellett hiszen kicsengettek.Kimentem a teremből, viszont mégegyszer visszanéztem és mindenki egy csoportba tömörülve próbálta összerakni, hogy mit is mondtam.Hát sok sikert hozzá!
Amikor kiléptem órák után az ajtón, már az egész osztály kint volt a suli előtt.Intettem nekik, mert nem volt kedvem beszélgetni, és egyenesen az autómhoz mentem, de néhányan jöttek utánam.Nem meglepő módon a fiúk.
-Hé Avril!-kiabált egyikük.-Várj egy kicsit!
Nem nagyon foglalkoztam vele.Beültem az autóba, és elindultam haza.
Otthon rögtön bedőltem az ágyba, de sajnos jöttek barátnőim, szóval mehettem még moziba is.Út közben elmeséltem nekik mindent ami ezalatt a 2 nap alatt történt velem, aztán pedig be is ültünk a horrorfilmre.
2órás volt a film. Ahogy kiléptünk a moziból rögtön elkezdtünk sztorizgatni.Itt legalább felszabadult voltam, olyan amilyen mostanában sose voltam.10 perc ácsorgás után úgy döntöttünk inkább haza megyünk és majd ott folytatjuk. Már indultunk volna, amikor pár méterrel arrébb megpillantottam 5 srácot, akik nagyon lestek minket. Addig nem foglalkoztam velük, amíg egyikük meg nem szólalt:
-Hé Avril!Gyere már ide!
-Mindannyian megfordultunk.A lányok értetlenül néztek rám, hogy honnan tudják ki vagyok.
-Fogalmam sincs.-mondtam nekik.-De mindegy is, inkább menjünk haza.
-Rendben.-mondta Kelly.
Sarkon fordultunk, és elindultunk.A lányok fél 2-ig voltak nálam, de nem volt baj, akármennyire is fáradt voltam.Legalább tudtam, hogy rájuk mindig számíthatok.
-Szia Avril.-mondták teljesen egyszerre.
-Sziasztok.
-Az előbb mi volt veled??Tegnap is pont így reagáltál, amikor ránéztél a kulcsodra.Valami baj van vele?-kérdezte Chad.
-Nem akarok róla beszélni.-mondtam nyugodtan.-és ne erőltessétek, úgyse mondom el.
Úgy láttam tudomásul vették, mert kimentek a teremből beszélgetni, de amikor 5perccel később visszajöttek már a francia tanár is jött mögöttük.
-Üdvözlök mindenkit!-mondta miközben megakadt a tekintete rajtam.-és bizonyára te vagy az új diák Avril.
-Igen.
-Milyen szinten beszéled a franciát?-érdeklődött.
-Anyanyelvi szinten, mivel én Párizsban születtem.-válaszoltam franciául.
-Ezt nem értem, akkor miért erre az órára jöttél be?-kíváncsiskodott kedvesen.
-Az igazgató út kért meg, hogy javítsam egy kicsit az osztály átlagát.
-Így már mindent értek.Már csak egy kérdésem van: Miért nincs vezetékneved?-kérdezte(még mindig franciául)
-Ez elég hosszú történet, és nem is szívesen beszélek róla.
-Van időm, és tulajdonképpen, az osztály semmit nem fog érteni belőle.-mosolygott biztatóan.
-Hát jó.-A nagyapám rákos volt, és apu tudta, hogy ő is örökölni fogja, ezért úgy döntött, hogy nem lesz vezetéknevem, nehogy mindig eszünkbe jusson. Végülis 2011. április 8-án halt meg.Éppen mentünk haza, amikor nekünk jött egy kamion.Apu azonnal meghalt,én fél évig kómában voltam.Azóta is próbálok továbblépni, de az igazat megvallva maga az első, akinek ezt elmondtam.
-Nagyon sajnálom.Remélem azért egyszer sikerül továbblépni.
-Én is, de egy ideig még biztos nem.
-Ezt miből gondolod?-nézett furcsán rám.
-A 148-as szekrényt kaptam és..ahányszor csak ránézek apa jut eszembe.
-De miért.-értetlenkedett.-Várjunk csak...az a nap, amikor apukád meghalt.-esett le neki.
Óvatosan bólintottam.Láttam rajta, hogy azért ez egy kicsit őt is megérintette, ezért inkább nem is szóltam semmit, de nem is kellett hiszen kicsengettek.Kimentem a teremből, viszont mégegyszer visszanéztem és mindenki egy csoportba tömörülve próbálta összerakni, hogy mit is mondtam.Hát sok sikert hozzá!
Amikor kiléptem órák után az ajtón, már az egész osztály kint volt a suli előtt.Intettem nekik, mert nem volt kedvem beszélgetni, és egyenesen az autómhoz mentem, de néhányan jöttek utánam.Nem meglepő módon a fiúk.
-Hé Avril!-kiabált egyikük.-Várj egy kicsit!
Nem nagyon foglalkoztam vele.Beültem az autóba, és elindultam haza.
Otthon rögtön bedőltem az ágyba, de sajnos jöttek barátnőim, szóval mehettem még moziba is.Út közben elmeséltem nekik mindent ami ezalatt a 2 nap alatt történt velem, aztán pedig be is ültünk a horrorfilmre.
2órás volt a film. Ahogy kiléptünk a moziból rögtön elkezdtünk sztorizgatni.Itt legalább felszabadult voltam, olyan amilyen mostanában sose voltam.10 perc ácsorgás után úgy döntöttünk inkább haza megyünk és majd ott folytatjuk. Már indultunk volna, amikor pár méterrel arrébb megpillantottam 5 srácot, akik nagyon lestek minket. Addig nem foglalkoztam velük, amíg egyikük meg nem szólalt:
-Hé Avril!Gyere már ide!
-Mindannyian megfordultunk.A lányok értetlenül néztek rám, hogy honnan tudják ki vagyok.
-Fogalmam sincs.-mondtam nekik.-De mindegy is, inkább menjünk haza.
-Rendben.-mondta Kelly.
Sarkon fordultunk, és elindultunk.A lányok fél 2-ig voltak nálam, de nem volt baj, akármennyire is fáradt voltam.Legalább tudtam, hogy rájuk mindig számíthatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése